Az egyik legfurább történet ez, amit magától a szerencsétlen áldozattól ismertünk meg régen. Pár éve egy falusi építkezésen éppen tető cserét hajtottak végre egy családi házon és egyben egy tetőtér beépítést. Fennt dolgoztak talicskákkal tolták az anyagokat és öntötték lefelé.
Szerencsétlen bácsika gondolta viccből a ház mellett ráállt egy gerenda végére, amely alatt középen egy betontömb volt. A gerenda egyik vége igy felemelkedett, mint egy libikóka. Ha megpróbálnánk szándékosan, akkoris kéne pár ezer próbálkozás, hogy ez így összejöjjön, de az élet mindig csodákat hoz. A fedémen a magasban egy óvatlan munkás véletlen megszédült és kitolta a fedém szélén is túlra a már tele lévő talicskát, ami lezuhant és pont a gerenda másik felére landolt. A nagy súly és becsapódás létrehozott egy katapultot és igy a gerenda végén lévő bácsit feldobta a magasba. A bácsika átrepült keresztbe a ház felett és talpra érkezett, mint a macska. Csak ennek köszönheti, hogy életben maradt. Bár a lábában lévő csontok szilánkos törtek, de él a mai napig. A lábaiban sajnos azóta több a titán, mint a csont. Nagyon iszonyú egy történet. Sajnos a maga módján vicces és ciki,de ilyen az élet. Az életnél furább forgatókönyvet nem lehet kitalálni.